2016. január 10., vasárnap

Köszöntő

Egészséges vagyok!

Jelen idejű, egyszerű két szavas mondat. Nem voltam vagy leszek egészséges, hanem bármikor, amikor ki szeretném fejezni az egészségem állapotát, erre a mondatra vágyom, hogy ezt mondhassam. De hogyan, ha olyanok a körülményeim és a helyzetem, amilyenek? Hogyan, ha „betegségek” gyötörnek? Jelen korunkban nem egyszerű a válasz, vagy mégis?

 Én döntöttem. Ki akarom mondani ezt a mondatot, mert én akarom meghatározni és irányítani az életemet és nem akarom, hogy a körülmények tegyék ezt meg. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy szüleim egészséges gyermeket kaptak, mikor megszülettem, mert egészségesek voltak és szeretet uralkodott köztük. Eddigi életem során is igyekeztem pozitívan látni a világot, felfedezni a szépségét, a mindennapi csodákat, az értelmét, de sokszor beleütköztem a félelembe, a „betegségekbe”, az elkeseredett emberek mindennapjaiba én is.

 Mindig voltak fordulópontok az én életemben is és a legutolsó ilyen pont után, amikor gyökeresen megváltoztak a külső és belső körülmények, döntöttem. Arra gondoltam, ha érzek magamban még erőt és tehetek azért, hogy legalább közelebb kerüljek ahhoz a célhoz, amiért megszülettem, megteszem. Filozofikus kérdés és sokan felteszik, bár soha nem kaptunk még értelmes, pontos választ sehonnan, hogy mi a cél, mi az értelme, hogy itt vagyunk, itt vagyok. Mi ez a cél? Azt gondolom, nem is kaphatunk értelmes választ, mert nincs konkrét, mindenkire érvényes válasz. Mindenkinek magának kell megfogalmaznia és megtalálnia, mert mindannyian teremtő erővel bírunk, mindennap. Minden reggel felkel a Nap, hogy új erőt adjon, új célokat sugalljon és helyzeteket teremtsen... hol és hogyan tudom jobbá tenni magamat és ezáltal a világomat, hol és hogyan tudok tanulni és fejlődni, hol és hogyan tudok szeretni... és nem félni, hogyan tudok nőni, mint egy elvetett mag.

 Az Élet él és élni akar, írta a költő, - hozzáteszem nem betegen meghalni, ágyban, párnák közt, tudatlanul, mert nem ismertem fel, hogy az Élet élni akar és HOGYAN akar élni. Kerestem én is, nyitott voltam és befogadó és a keresés közben találtam rá az „újmedicinára” és találkozhattam Barnai Robertóval. Az újmedicina egyszerűsége, logikája azonnal lenyűgözött és tudtam, hogy ezt a tudást nem tarthatom meg, ha van képességem, hogy átadjam másoknak, meg fogom tenni. Az újmedicina: megértés és tudás az Élet szolgálatában. NEM egy újabb módszer az egészségünk visszanyerésére, NEM egy újabb vallás, NEM hiedelmek gyűjteménye... hanem színtiszta természettudomány, biológiai rendszer. Eszerint működik minden ember. Hozzáteszem, a természet részei vagyunk mi emberek is, akár szeretnénk kivonni magunkat alóla, akár nem, akkor hát értsük meg, és ne akarjuk legyőzni! És hogy MIÉRT jönnek létre a testi elváltozásaink? Erre ad pontos, egyértelmű választ az újmedicina, mely egy tudományosan igazolt rendszer és leírja a betegségek félreértelmezett testi elváltozásainak összefüggéseit.

 Nem vagyok orvos és nem én gyógyítok. Mégis miért tudok ezzel foglalkozni, miért gyógyulnak mégis az emberek? Mert nem kell hozzá más csak józan paraszti ész! Ha valaki meg tudott tanulni írni, olvasni, akkor ezt is meg tudja érteni. Ha megérti, tudatos lehet és felismeri „tettei” következményeit, a természet reakcióit a kihívásokra adott válaszainkra. Könnyebben megteremthet magában egy belső nyugalmat, kibékülhet önmagával, a helyzettel és alkalmazkodni tud a „természethez”. A következmény döbbenetes lesz: egészséges lesz és marad, mert végre kezébe vette a sorsát. Ráadásul van egy nagyszerű kiadvány is mindehhez, amelyben mindent egy helyen megtalálsz... a Szerv Atlasz.

 Tehát nincs is más hátra... csak előre! Lépjünk a gyógyulás útjára! Testi és LELKI szinten egyaránt, mert számomra nem csak test létezik... Ha kéred, segíteni fogok, mint biologika konzulens, hogy azt tudd mondani teljes meggyőződéssel: Egészséges vagyok!
                                                                                                       
                                                  Apró István biologika konzulens

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése